
Az Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület
2009. évi
közhasznúsági
jelentése
1. A közhasznú
tevékenységről szóló tartalmi beszámoló
A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület számára a Fővárosi Bíróság a közhasznú minősítést a 12. Pk. 68.411/92/13. számú, 2006. január 17-én kelt határozatában ítélte oda, az Egyesület módosított Alapszabályában megfogalmazott célok eléréséhez végzendő közhasznú tevékenységekre.
Az Egyesület lényegesebb tevékenységei a 2009-es
évben:
A mozgás- és táncterápiák megelőzés,
személyiségfejlődés, gyógyítás és rehabilitáció területén való művelése:
· Nyolc új mozgás- és táncterápiás csoport szerveződött, amelyek hatékony önálló és kiegészítő terápiaként segítik a mentális problémákkal küzdő résztvevők gyógyulását, rehabilitációját.
Képzés, továbbképzés, kutatás, és szakmai párbeszéd a különböző módszerek szakemberei között:
· Pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás szakemberek kiképzése folyik három csoportban.
· 2009-ban 4 a pszichodinamikus mozgás és táncterápia módszerében képződött szakemberünk tette le a felsőfokú vizsgát.
· Működik a folyamatos belső szupervíziós továbbképzésünk, ahol rendszeres szakmai műhelymunka keretében a megelőzés, rehabilitáció és gyógyítás területén dolgozó szakembereink osztják meg és vitatják meg munkájuk során felmerülő elméleti, és gyakorlati problémáikat.
· Egyesületünk kiképző terapeutái folyamatos szupervíziós és konzultációs hátteret biztosítottak kezdő szakembereink számára.
A mozgás- és táncterápia képviselete a szakmai
fórumokon:
· Egyesületünk szakemberei elméleti előadást tartottak a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 2009-es évi konferenciáján. Ugyanezen a konferencián műhely formájában is bemutatásra került egyesületünk akkreditált módszere.
· Pszichoterápia folyóirat 2009-ben rendezett konferenciáján több tagunk tartott elméleti előadást, és módszert bemutató workshopot.
· A Pszinapszis c. szakmai fórumon 2 tagunk tartott a módszert bemutató workshop-ot.
· A Pszichoterápiás Hétvégén 2 tagunk tartott a módszert bemutató workshop-ot.
Szakmai rendezvényszervezés, együttműködés más
szakmai szervezetekkel:
· Hét alkalommal rendeztünk továbbképző szakmai műhelynapot, különböző mozgás- és táncterápiás, és testtudati módszerek gyakorlatának és elméletének bemutatása és elemzése céljából.
· Egyesületünk testtudati módszereket képviselő tagjai (BMC, Feldenkrais) rendszeresen tartanak műhelyeket az érdeklődőknek.
· 2009. júniusban Egyesületünk „Testhatás. Az alkotó és a megalkotott test a gyógyító folyamatban” címmel megrendezte harmadik konferenciáját, melyen az egyesület tagjain kívül nagy számban adtak elő más terápiás módszerek szakemberei is. Több előadás lektorált tanulmány formájában a Lélekelemzés és a Pszichoterápia szakmai folyóiratban fog megjelenni, ill. jelent meg.
·
„Test-kép-mozgás” címmel szakmai műhelynapot rendeztünk.
·
Elméleti szakmai műhelysorozatot indítottunk „Pszichodinamikus est” címmel
· Előkészítettük z alakulóban levő nemzetközi, európai egyesületbe (EADMT, European Association for Dance Movement Therapy) való felvételünket: végiggondoltuk képzési és szupervíziós rendszerünket az eu-s normák szempontjából, felvettük és tartjuk a kapcsolatot a network szervezőivel, angolra fordítottuk képzési rendszerünket.
· Body Movement and Dance in Psychoterapy c. folyóirathoz közlésre benyújtásra került egy cikk a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia fejlődéséről és jellemzőiről.
Tájékoztatás, kapcsolatok:
· Folyamatosan frissítjük az Egyesület honlapját, melyen részletesen tudjuk tájékoztatni a hozzánk fordulókat alaptevékenységünk lényegéről, és aktuális programjainkról.
Az Egyesület a
2009. évi költségeit a tagdíjakból származó bevételekből, az Egyesület által
szervezett konferencia részvételi díjából, valamint az adó 1% -ok
felajánlásából finanszírozta. E forrásokat egyrészt a működés fenntartására,
másrészt a közhasznú tevékenység ellátásához szükséges kiadásokra fordította.
2. A számviteli
beszámoló
A közhasznú beszámoló számviteli részének elemei:
Mérleg
|
Magyar Mozg. És Táncterápiás E. Pénzügyi
Összesítő ( 2009.01-12.hó) |
|
|
Egyesületi bevétel |
Összeg |
|
Tagdíj bevétel |
395500 |
|
Konferencia bevétele |
1499500 |
|
Részvételi díj |
171500 |
|
Kamatbevétel |
1657 |
|
Kerekítési kül. |
4 |
|
Apeh 1%-os szja bevétele |
333865 |
|
Összesen: |
2402026 |
|
Egyesületi kiadások |
Összeg |
|
Virág, Ajándék |
3200 |
|
Élelmiszer,vacsora |
161708 |
|
Posta, telefon,Internet |
6350 |
|
Bank ktg |
56916 |
|
Tagdíj költség |
91745 |
|
Fénymásolás,nyomda |
121859 |
|
Pontjóváírási díj |
12000 |
|
Nyomtatvány,iroda |
30707 |
|
Bérleti díj, kölcsönzés |
263476 |
|
Dekoráció |
41598 |
|
Fogadás |
630000 |
|
Kerekítési kül. |
11 |
|
Utazási költségtérítés |
50000 |
|
Hatósági díj, illetékek |
3000 |
|
Könyvelési díj |
50000 |
|
Regisztrációs díj |
20000 |
|
Hirdetés, reklám ktg |
14400 |
|
Összesen: |
1556970 |
|
Pénzügyi áthozat 2008.évi áthozat |
219503 |
|
Pénzügyi eredmény 2009.év |
845056 |
|
Pénzeszközök egyenlege 2009.év |
1064559 |
3. A
költségvetési támogatás felhasználása
Magyar Mozgás- és
táncterápiás Egyesület 2009-ben közvetlen költségvetési támogatást nem
kapott.
4. A vagyon
felhasználása
Az egyesület a vagyont
· működésének fenntartására (könyvelési díj, bank ktg., internet, postaköltség, nyomtatvány, irodaszer,),
· szakmai programszervezésre (bérleti díj, vendégelőadók útiköltsége, konferenciakötet, nyomtatványok, kellékek és dekorációs eszközök, élelmiszer)
·
megelőzés, terápia, továbbképzés és oktatás
támogatására
5. A cél
szerinti juttatások kimutatása
A Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület közhasznú tevékenységét nem pénzbeli szolgáltatások formájában nyújtja a hozzá fordulóknak.
6. A központi
költségvetési szervektől, pénzalapoktól, önkormányzatoktól kapott támogatás
Magyar Mozgás- és táncterápiás Egyesület 2009-ben a központi költségvetési szervektől, pénzalapoktól, önkormányzatoktól nem kapott támogatást.
7. A vezető
tisztségviselőknek nyújtott juttatások
A Magyar Mozgás- és táncterápiás Egyesület vezető tisztségviselői, 2009-ben sem pénzbeli, sem más juttatásban nem részesültek.
Budapest, 2010. május 26.